Tovább a fő tartalomra

Magyar Innovációs Nagydíj – 40,5 milliárd forint megtakarítást eredményez a fejlesztés

2021. július 21, szerda

A 29. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága elismerésben részesítette a Radioaktív Hulladékokat kezelő Kft.-t a 2020. évben megvalósított „Innováció a radioaktívhulladék-kezelésben” c. jelentős innovációért 2021. március 29-én.

Az évente egyszer kiadott Nagydíjat az a Magyarországon bejegyzett társaság kapja, amely a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósított meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el. Közel 70 pályázat érkezett a 2020-as pályázati felhívásra, amelyben azok a vállalkozások és szervezetek vehettek részt, amelyek kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer, stb. lehetett. A 2020. évi nagydíjban a Richter Gedeon Nyrt. részesült a Terrosa® új bioszimiláris magyar gyógyszerért, amely az oszteoporózis kezelésére szolgál. Az innovációval elért árbevétel az első teljes évben 27,237 millió Euró volt.

Az RHK Kft. ugyan nem ért el helyezést a megmérettetésen, azonban benyújtott pályázatát jelentős innovációként méltatta Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a bírálóbizottság elnöke és Prof. Závodszky Péter akadémikus, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke.

A Társaság pályázatában bemutatott innováció a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló hulladékelhelyezésének optimalizálásával csökkenti a Paksi Atomerőmű által a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba – mely többek között a radioaktív hulladékok végleges elhelyezését finanszírozza – befizetendő összeget. Ha az így elért 40,5 milliárd forintos megtakarítást egyenletesen elosztjuk a Paksi Atomerőmű leállításáig hátralevő 17 éves üzemidőre, akkor minden évre 2 385 millió forint jut, amely nemzetgazdasági szinten is jelentős, tartósan segíti a Paksi Atomerőműben megtermelt villamos energia önköltségi árának alacsony szinten tartását.

Az innováció bemutatása

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló az RHK Kft. fióktelepe, amely 250 méteres mélységben, föld alatti kamrákban fogadja a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot végleges elhelyezés céljából. Az eredeti koncepció szerint 9 darab 200 literes, radioaktív hulladékkal teli hordó került egy vasbeton konténerbe, amelyben a fennmaradt üres helyet inaktív cementpéppel töltötték ki. Az így elkészült hulladékcsomagokat szállították le a föld alá, az egyes számú kamrába, amely ennek a technológiának az alkalmazásával megtelt. Ezen eredeti tárolási koncepció során a hulladékcsomagok (vasbeton konténer) térfogata 7 m3, amelyből a hulladék 1,8 m3-t tesz ki. Így az első tárolókamra körülbelül 13%-át tölti ki hulladék.

Az RHK Kft. – a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közösen – célul tűzte ki a hulladékelhelyezési-koncepció fejlesztését, amelyet a második kamrától alkalmaznak. A vasbeton konténereket vékony falú merevített acélkonténerekre cserélik, amelyekbe 4 darab radioaktív hulladékkal teli hordó kerül, a hordók között fennmaradt üres teret már folyékony radioaktív hulladékból készített cementpép tölti ki a jobb helykihasználás érdekében. Az új hulladékcsomagok térfogata körülbelül 2 m3, amelyből 1,8 m3-t a hulladék tesz ki. A vasbeton konténer nyújtotta, hosszú távú védelemről sem feledkeztek meg a szakemberek, a második kamrába egyetlen nagy vasbeton medencét építettek, ebbe kerülnek elhelyezésre hamarosan az új hulladékcsomagok. A vasbeton fedlappal lezárt medence tetejére, valamint a hulladékcsomagok között a további jobb helykihasználás érdekében hulladékkal teli hordókat is elhelyeznek. Az innováció eredményeképpen a második kamrának már a 39%-át tölti ki hulladék. A 3-6. kamra esetében már a bányászati kialakítás során az új hulladék-csomagokhoz optimalizálta a Társaság a kamrák méreteit, így a helykihasználtság még tovább nő – 43%-ra.

Az RHK Kft. és az atomerőmű szakembereinek közös, innovatív megoldásának köszönhetően a Magyarországon keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot – beleértve a Paksi Atomerőmű 4 blokkjának üzemviteli és leszerelési hulladékát is – az eredeti tervekhez képest fele annyi kamrában lehet véglegesen elhelyezni, amelynek eredménye a fent említett 40,5 milliárd forintos megtakarítás, valamint nagymértékben csökken a környezetterhelés, amellyel az eredeti koncepcióhoz szükséges kamrák kialakítása járt volna.

Ha részletesebben is kíváncsi Társaságunk Innovációs tevékenységére, ide kattintva tekintheti meg innovációs kiadványunkat!