TETT-re Kész Nap
2021. szeptember 17, péntek– 40,5 milliárd forint megtakarítást eredményez a fejlesztés
A XX. alkalommal megrendezett TETT-re Kész Napnak Mőcsény és Cikó települések – mint a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás tagtelepülései – adtak otthont 2021. szeptember 17-én. A jubileumi rendezvényt Mőcsény község polgármestere, Krachun Elemér nyitotta meg. Őt követte Molnár Józsefné Cikó, majd Krachun Szilárd Bátaapáti polgármestere a köszöntők sorában, és végül dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) ügyvezető igazgatója zárta a sort.
A nap szakmaiságáért a tudományos tanácskozás felel évek óta, melyen a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót (NRHT) érintő témák köré rendeződnek az előadások. Nős Bálint, az RHK Kft. stratégiai és műszaki igazgatója „A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésével kapcsolatos aktualitások” című prezentációjában, többek között a hulladékok telephelyek közötti átszállításáról is beszélt.
Az igazgató bemutatta, hogy az RHK Kft. 2002-ben egy biztonságnövelő programot indított a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban (RHFT), amelynek célja a biztonság fenntartásához és fokozásához szükséges műszaki-technológiai feltételek kialakítása, a 70-es 80-as években elhelyezett hulladékok kitermelése, átválogatása, újracsomagolása. A visszatermelt hulladékok számára az RHFT átmeneti tárolórészében kell a kapacitást biztosítani. Mivel ez a tárolórész jelenleg megtelt, ezért az RHFT telephelyéről a hulladékcsomagok egy részét az NRHT hulladékátvételi követelményeinek való megfeleltetése után átszállítják a bátaapáti tárolóba.
A fenti folyamatokhoz is szükség volt az NRHT környezetvédelmi és üzemeltetési engedélyeinek módosítására – ez utóbbi még hatósági engedélyezési eljárás alatt van –, míg az RHFT vonatkozásában átalakítási engedélyre van szükség, hogy a telephelyről a hulladékot kiszállíthassák.
„A radioaktívhulladék-kezelésben az elsődleges a biztonság. Tehát bármit tervezünk, bármilyen innovációt hajtunk végre, mindig igazolnunk kell azt, hogy a tevékenységünk sem most, sem a jövőben nem hordoz az elfogadhatónál nagyobb kockázatot az emberekre, az élővilágra. Ezért a fenti engedélyezési eljárásokhoz kapcsolódóan biztonsági értékelések sora készült és készül, amelyek az üzemviteli és a tároló lezárása utáni időszakokkal is foglalkoznak és az átszállított hulladék elhelyezésére is kitértek. Az értékelések eredményei is azt igazolták, hogy az NRHT továbbra is az előírásoknak megfelelően biztonságosan tud üzemelni” – hangsúlyozta Nős Bálint.
Dr. Kereki Ferenc az RHK Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az átszállítás miatt nincs szükség az NRHT-ban kapacitás növelésre. Köszönhető ez annak az új hulladékelhelyezési koncepciónak, melyet évekkel ezelőtt dolgozott ki a Társaság, a paksi atomerőművel együttműködve. Az új rendszerben több mint háromszor annyi hulladék fér majd el a tárolókamrákban, mely 40,5 milliárd forintos megtakarítást eredményez, így tartósan segíti a Paksi Atomerőműben megtermelt villamos energia önköltségi árának alacsony szinten tartását.
Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs önálló osztályának vezetője a cég kommunikációs stratégiáját, s az ehhez kapcsolódó tevékenységet mutatta be a jelenlevőknek. Kiemelte, hogy mennyire fontos a kapcsolatápolás a tagtelepülések polgármestereivel, akik véleményvezérként segítenek a cég négy térségét érintő projektek lakosság általi elfogadtatásában. Rámutatott arra, hogy csak a nyílt és őszinte tájékoztatás vezet célra és arról is beszélt, hogy milyen fontos az egyes külföldi tapasztalatokat is beépíteni a mindennapokba, hiszen a jó példa ragadós. Megemlítette az éppen folyó közvélemény-kutatásokat is, melyek az eddigiekben is és – reményei szerint – a jövőben is pozitív képet fognak mutatni – ennek elérését szintén az egyenes kommunikációban látja. Végül megköszönte a települések első embereinek áldozatos munkáját.
A nap zárásaként Kardos Zsuzsanna, a Lakossági Ellenőrző Csoport munkájáról tartott beszámolót, majd Krachun Szilárd, a TETT elnöke foglalta össze az elmúlt év tapasztalatait és értékelte a Társulás tevékenységét.