Tovább a fő tartalomra

Az erő velü(n)k volt

2023. június 08, csütörtök

Kemenesaljáról általában a vidék ékessége: a turistalátványosság, a kultúrtörténeti emlék, a geológiai különlegesség, azaz a vulkanikus Ság-hegy jut eszünkbe, a maga 279 méterével. A panoráma pazar, a szőlőbirtokok gyümölcsei ízletes borokká nemesülnek itt, és még geofizikai szempontból is kiemelendő a terület, hiszen Eötvös Loránd 1891-ben itt végezte el – az azóta róla elnevezett torziós ingával – egyik kísérletét. Összeségében tehát van miért ellátogatni ebbe a Vas vármegyei tájegységbe.

Az RHK Kft. rendészeti önálló osztályának 11 munkatársa talált egy újabb okot arra, hogy miért is érdemes felkeresni a helyet. Itt, egészen pontosan Celldömölkön, rendezték meg ugyanis 2023. április 22-én a VulcanRun terep- és akadályfutó versenyt. Az ilyen típusú ún. kalandversenyeknek talán az a különlegessége, hogy nem lehet rájuk tökéletesen felkészülni. Nem csupán a fizikumot kell a legszélesebb tartományban edzeni, ellenállóvá tenni, hanem a technikai tudást, a váratlan helyzetekre adott reakciókat és az igazán szélsőséges körülmények közötti viselkedést is csiszolni érdemes.

A próbatételek között szerepeltek OCR típusú (azaz futás közben épített és/vagy természetes, a futás lendületét megtörő) akadályok, ügyességi típusú feladatok és kötelező akadályok, amelyek nem teljesítése kizárással járt (pl. palánkok, kúszás, vizesgödör). A versenyt a megadott időlimiten belül kellett mindenképpen teljesíteni, és az induláskor kapott három karszalagból legalább egy megőrzésére szükségeltetett törekedni a diszkvalifikálást elkerülendő. Mindeközben érdemes volt rugalmasnak maradni mind a fizikai, mind pedig a lelki megpróbáltatásokkal szemben, amelyekkel a rajt és a cél között tulajdonképpen bárhol találkozhattak az indulók, akiknek alig 50%-a teljesítette végül a versenyt.

„A fegyveres erők-rendvédelmi szervek futamára a honvédség számos alakulatától és szervezetétől érkeztek versenyzők, itt, ebben a közegben mutatták meg munkatársaim is magukat és emberfeletti tudásukat. A több mint hat kilométert hagyományos és szokatlan akadályok (20-nál több) sora színesítette. A magas szintű állóképességükön és fizikai erőnlétükön túl, a folyamatos terhelés mellett, a problémamegoldó képességükre is szükség volt mindvégig. Fantasztikus, amit véghez vittek a fiúk” – avatott be minket Forrai Péter kiképzési és logisztikai főelőadó.

A megmérettetés pozitív végkimenetelét kitűzve már februárban megkezdődött a kőkemény felkészülés, heti egy alkalommal, a Bátaapátiban megépített akadálypályán. Minden előkészület a végsőkig való küzdeni tudás, kitartás jegyében telt, mely egyértelműen meghozta gyümölcsét.

„Az eredmények magukért beszélnek. Csapataink újfent beírták magukat az extrém akadályversenyek történetébe. Elképesztő küzdelem zajlott mindvégig, mely jól tükrözi munkatársaink elhivatottságát. Gratulálok minden résztvevőnek és büszke vagyok arra az alázatra, amellyel munkájuk iránt viseltetnek, illetve kitartásukra és összefogni tudásukra” – foglalta össze Ferenczi Sándor rendészetvezető.

Rendészeti futam csapat kategóriában első helyezést ért el Dürvánger Károly, Sebestyén Csaba, Herner Balázs és Szőke Róbert csapata. Második helyen végzett a Felkert János, Havasi Dominik, Nagy Dávid és Siklósi Balázs alkotta team. A Magyarországi OCR Sport Szövetség 2023 Országos Bajnokságában a korosztályos futamon 25-29 éves korcsoportban Nagy Dávid elhozta az igen nívós második helyezést.