Tovább a fő tartalomra

25 év és még annál sokkal több

2023. augusztus 14, hétfõ

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. életében 2023. jubileumi év. Az Országos Atomenergia Hivatal a Kormány felhatalmazására 25 évvel ezelőtt megalapította az RHK (akkor még) Kht.-t. A társaság június 1-jén külső partnereit hívta meg egy rendhagyó, ünnepi kerekasztal-beszélgetésre a paksi Erzsébet Nagy Szálloda báltermébe.

Kezdetben volt egy nemzeti fel-adat. Lett belőle még több feladat, majd társultak hozzá komoly célok, projektek. Ezek megvalósításához pedig elengedhetetlen volt a lehető legnagyobb szakmai tudás megszerzése, a legbiztonságosabb döntések meghozatala.

1998. január 1-jével jött létre a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, és ugyanezen év június 2-án az Országos Atomenergia Hivatal a Kormány felhatalmazására megalapította az RHK (akkor még) Kht.-t. Így kiemelt és törvényes gazdára leltek azok a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek, amelyek addig az atomerőmű feladatköré-be tartoztak.

A kezdő „csapat” maroknyi szakembergárdája akkor megkapta élete egyik igazán meghatározó és valóban nagyívű, generációkat érintő, nemzeti megbízatását. A mai napon immár 255 főt foglal-koztató cég fenntartja a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolót (Püspökszilágy), üzemelteti a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót (Bátaapáti), működteti a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját (Paks), valamint keresi a nagy aktivitású hulladékok végső nyughelyét (Nyugat-Mecsek). A komoly szakmaisággal végzett – innovációkkal tarkított – munka nemzetközi elismerések sorát hozta magával az évek során.

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. életében tehát 2023. jubileumi év. A cég vezetősége igyekszik ebben az esztendőben mindenkit méltó módon megszólítani, aki e negyed évszázad sikereihez hozzájárult. Az elgondolásnak köszönhetően június 1-jén a társaság a külső partnereit hívta meg egy rendhagyó, ünnepi kerekasztal-beszélgetésre a paksi Erzsébet Nagy Szálloda báltermébe.

A helyszín, a csodálatos miliő, önmagában is sokat tett hozzá az esemény emelkedettségéhez, de a fókuszban a humánum állt, azok a történetek, melyek a számos eredmény mögül előbújó embert mutatták be. A hol vicces, hol könnyeket is előcsalogató elbeszélések egészen kivételes módon ölelték át az elmúlt 25 évet.

A rendezvény főszereplői, mind a kerekasztalnál ülők, mind pedig a közönség soraiból hozzászólók, kivétel nélkül nagyrabecsült szakemberek. Minden megnyilvánulásukban tetten érhető volt a (szakmai) elődeik, munkatársaik irányába mutató tisztelet és hála, illetve a rájuk bízott feladataik iránti elkötelezettség, alázat.

A visszaemlékezésekben volt és jelenlegi vezetők, Dr. Maróthy László, Dr. Kereki Ferenc, Buday Gábor és Nős Bálint vettek részt. A múlt, a jelen és a jövő is kirajzolódott szavaik által, a közös célt egy pillanatig sem elfelejtve. A meghívottaknak is lehetőségük volt az elhangzottakhoz hozzáfűzni a számukra fontos történéseket. Ezáltal mindenki bepillantást nyerhetett. Prof. Dr. Aszódi Attila, Dr. Ormai Péter és Ördögh Miklós emlékeibe, melyek leginkább a szakmai utak tapasztalataira, a humorosan előadott, de számos esetben viszontagságokkal teli külföldi élményekre építettek. Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára is megtisztelte az eseményt és ünnepi köszöntőjében a dicsérő szavak mellett az RHK Kft. hosszútávú létjogosultságát emelte ki.

Az ünnepség elérte a célját, amely jóval távolabb mutatott egy születésnapnál, hiszen tulajdonképpen az RHK Kft. esszenciáját kapták meg ajándék gyanánt a résztvevők. „A cég előző vezetőit, valamint a kollégáimat illető köszönetnyilvánítással együtt természetesen meg kell említeni azokat a partnereket (cégeket, hatóságokat, felügyeleti szerveket), amelyek vitathatatlanul segítségünkre voltak abban, hogy a bennünket megtartó háló erős legyen. A szakmaiság, a realitás mellett számomra kiemelten fontos az érzelmi kapcsolat, aláhúzva itt elsősorban a bizalmat mint az egyik alappillért. Ezzel a mai nappal – őszintén remélem – hogy valamit vissza tudtunk adni viszonzásként” – emelte ki érzéseit Dr. Kereki Ferenc, a társaság ügyvezető igazgatója.