Történelmi megállapodást írtak alá Kanadában - Ignace település befogadná a nagy aktivitású radioaktív hulladékot
2024. augusztus 29, csütörtökMinden olyan beruházás felkelti szűkebb vagy tágabb társadalmi közege figyelmét – már a tervezés folyamatában is –, amely a természetes környezetet valamilyen módon megváltoztatja. Különösen igaz ez a radioaktívhulladék-tárolókra. Nem kérdés, hogy egy ilyen komoly projekt esetében a szakmai szempontokkal párhuzamosan, folyamatosan kell kialakítani a környező lakossággal való szoros kapcsolatot.
Bizalom. E fogalom az, amely garantálja a radioaktívhulladék-elhelyezéssel kapcsolatos folyamatok gördülékenységét, sikerességét szerte a világon. Minden e témakörben tevékenykedő cég törekszik rá, hogy partnereik az elvártnak megfelelő, a számukra teljességgel érthető megnyilvánulásokkal találkozzanak. Elengedhetetlen ugyanis a társadalmi közmegegyezés, a lakosság támogatásának megszerzése, megtartása, hiszen ez a közös munka alapja.
Az egységes nemzetközi álláspont szerint a nagy aktivitású radioaktív hulladékok, valamint a kiégett üzemanyag kazetták hosszú távú kezelésére a mélységi geológiai tárolóban (DGR) történő végleges elhelyezés a megfelelő megoldás. A mélységi geológiai tárolót stabil földtani környezetben, egy alkalmas befogadó kőzetben lehet kialakítani, amelynek kiválasztása több évtizedes kutatómunkát igényel.
Az álláspont egyöntetű, a kihívásokkal tarkított célkitűzés is ugyanaz: egy hosszadalmas kutatás-fejlesztési program szisztematikus végrehajtása utáni tároló-létesítés/üzemeltetés a nagy aktivitású hulladékok számára. Ugyanakkor az addig vezető út, a terület kiválasztása, a támogatási rendszer mikéntje országonként eltér(het).
Érdekes látni például Kanada esetét. A magyar gyakorlattól különböző az ottani Nukleáris Hulladékgazdálkodási Szervezet (NWMO) eljárásmódja. Kanada földtani adottságai révén bővelkedik azokban a területekben, amelyek alkalmasak lehetnek a nagy aktivitású hulladék végleges elhelyezésére. Így a leendő tároló számára potenciálisan alkalmasnak vélt településeknek felkínálják a lehetőséget, hogy maguk jelentkezzenek a telephely befogadására.
A kutatás 2010-ben indult. Bár ezt követően hamarosan közel 30 (!) közösség jelezte érdeklődését a projekt iránt, mára csak négyen maradtak. A nemzetközi hírek szerint nemrég további jelentős részeredményt értek el a telephely-kiválasztási folyamatban: a négy együttműködő közösségből az egyik – Ignace – egyhangúlag elfogadott egy olyan határozatot, amellyel kinyilvánította szándékát, hogy megfelelőség esetén helyszínül szolgál egy mélységi tároló számára. Ez azért is igazán fontos lépés, mert így a lakosság teljes mértékben részese lesz a folyamatnak, annak jogi, pénzügyi és szabályozási vonatkozásait tekintve is. A település és annak Tanácsa aláírásával is megerősítette, hogy a lakosok befogadnák a majdani tárolót, bár egyelőre a nyilatkozat nem szolgál garanciául, hisz a végleges döntést a szakmai szempontok határozzák meg. "Büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az első közösség Kanadában, amely kifejezte támogatását és hajlandóságát a DGR projekt kiválasztási folyamatának folytatására" - mondta Kim Baigrie polgármester.
Az NWMO a helyszín kiválasztási folyamatban részt vevő másik három lehetséges helyszín közösségével is együttműködik. Tárgyalások folynak az északnyugati Wabigoon Lake Ojibway Nation-nel, a Saugeen Ojibway Nation-nel és a délnyugati South Bruce önkormányzatával is, amelyek 2024 októberében terveznek önkormányzati népszavazást tartani a témában, az álláspontok megismeréséért.
A Nukleáris Hulladékgazdálkodási Szervezet várhatóan ez év végéig hozza meg végleges döntését arról, hogy mely helyszínen kezdik meg a beruházást. Ezt követően a tároló kialakításának és biztonsági elemzésének szigorú szabályozási felülvizsgálatával erősítik meg a helyszín biztonságosságát. A szabályozási és engedélyezési folyamat körülbelül 10 évet vesz majd igénybe. A tároló építése 2033-ban kezdődhet meg, és a tervek szerint a 2040-es évek elejére léphet működésbe.
A projekt alakulásáról a későbbiekben is beszámolunk.
Forrás: WNN