Beszélgetés egy 21. századi katedrálisépítővel

A középkori mesterek rendíthetetlen meggyőződéssel vallották: habár sosem láthatják elkészült művüket teljes pompájában, mégis a legnagyobb alázattal rakják le a monumentális falak alapjait. Dankó Gyula hivatása hitelesen hordozza ezt az elkötelezettséget: olyan rendszerekért felel, amelyeknek akkor is működniük kell, amikor a jelen kor már csak a távoli emlék lesz. Az Atomerőmű magazin 10. születésnapja alkalmából az RHK Kft. hosszú távú biztonsági szakértőjével kerestük a választ arra: mit jelent tíz esztendő egymillió év távlatában.

Pálosné Buday Tünde
Megjelenés eredeti helye: Atomerőmű Magazin

Halkan felbúg a laptop hűtőventilátora, viaskodva a szobába szoruló hőséggel. A tágra nyitott irodaablakon a nyári kert illata ömlik be a falak közé. Ez a bágyadt kinti világ éles ellentétben áll a képernyőn feltűnő férfival: Dankó Gyula összeszedett vonásai mögött azonnal érezni a szakmai tudást. Az online térben találkozunk, de a szavaiból áradó nyugalom pillanatok alatt áthidalja a virtuális űrt. Olyan könnyedséggel csomagolja közérthető formába három évtizedes tapasztalatát, mintha csak a reggeli kávéját kavarná meg. Szavait figyelve megelevenedik egy föld alatti világ, ahol az idő egészen más ritmusban lüktet, mint idefent.

AZ ATOMERŐMŰ MAGAZIN MOST ÜNNEPLI TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁT. MIT JELENT EGYETLEN ÉVTIZED A TE MUNKÁD IDŐLÉPTÉKÉBEN?

Ha kifeszítenénk egy százméteres kötelet, amely a biztonság egymillió éves távlatát jelképezi, és ezen pirosra festenénk a magazin fennállásának tíz évét, csupán egyetlen milliméternyi, pontot kapnánk a kötél legvégén. Ez csak egy pillanat, mégis ez a parányi piros jelzés hordozza a jelenbeli felelősségünk teljes súlyát. Jövőre lesz negyven éve, hogy 1987-ben elindultam a pályámon – ez a kötélhez mérve is alig négy milliméter. Döbbenetes látni, ahogy a technológia száguldása átformálja a mindennapjainkat, s közben beleborzongunk a kérdésbe: milyen életet élnek majd azok, akik évezredek múlva laknak itt? Mi pár évtizede még hatalmas floppy lemezeket gyömöszöltünk a szekrény méretű számítógépekbe, ma pedig már a szakma „digitális ikreket” épít a tárolókról. Minden egyes szenzor adata élő kapcsolatban áll a modellekkel, és mesterséges intelligencia segít látni a jövőbeli folyamatokat. Ebben a felgyorsult világban mi a kőzetek mélyén a millió éves nyugalom alapjait rakjuk le.

MI ADJA A MOTIVÁCIÓT, ÉS HOGYAN TUDSZ KIAKPCSOLÓDNI ENNYI EZERÉVES GONDOLAT UTÁN?

A motivációt a felelősségérzet adja. Amikor döntünk, valójában dédunokáink és az utánuk következő négyszáz generáció védelméről határozunk. Számomra ez már rég nem csak elmélet: van négy és fél unokám – az ötödik még pocakban. Értük, az ő biztonságukért dolgozom. A kikapcsolódást pedig a szőlőmben lelem meg. Ott nincs digitális iker, csak a föld illata. A szőlőművelés alázatra tanít. Tíz éve el sem tudtam képzelni, hogy saját borom lesz. Egyszer elhívtam a barátaimat segíteni: elismert kutatókkal álltunk a sorok között, és ástuk az árkot a trágyázáshoz. Ott, a verejtékes munka sűrűjében minden cím és rang elenyészett, csak a közös alkotás tiszta megelégedettsége maradt.

VÉGEZETÜL, MIT ÜZENNÉL AZOKNAK, AKIK ESETLEG TARTANAK ETTŐL A "SOKEZER ÉVES" ÖRÖKSÉGTŐL?

Azt üzenem, hogy a kötél jó kezekben van. Azért dolgozunk ma ilyen megszállottan, azért kutatunk és modellezünk minden egyes nap, hogy a jövő generációinak soha ne kelljen aggódniuk. Nem csupán számokat gyártunk: a célunk az, hogy szakmai tudásunk és gátrendszereink évezredeken át biztosítsák a mélyben rejlő nyugalmat. Ahogy mi fogalmazunk: vigyázunk a holnaputánra is.

Ahogy elköszönünk, és a monitor fénye kihuny, az irodában újra eluralkodik a nyári hőség bágyasztó, mozdulatlan csendje. A némaságban azonban még napokig újra és újra előbukkan a gondolataimban a beszélgetés egy-egy meghatározó mondata. Dankó Gyula nemcsak a biztonsági értékelés szakértője, hanem a türelemé is. Egy olyan világban, ahol mindenki a következő percet hajszolja, ő arra emlékeztet minket: mindegy, milyen beláthatatlanul sok időt ölelnek fel a ránk bízott folyamatok, a mi emberi életünkben kijelölt feladat egy megfutható táv. Ez az a szakmai és erkölcsi kötelesség, amelyet ma kell a legnagyobb alázattal teljesítenünk, hogy az utánunk jövő generációkra valóban a biztonságot hagyjuk.