Szavakból híd – így születik meg a dialógus a rendhagyó angol nyelvórákon

– Milyen szerepet játszott eddig az életedben az angol nyelv?

Az angol nyelv gyakorlatilag végigkísérte az egész életemet. Angol nyelv és irodalom szakon végeztem, és több mint húsz éve tanítok – Magyarországon és külföldön is, középiskolákban, nyelviskolákban, felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Tanítottam Új-Zélandon is, ahol angoltanárokat képeztem, és dolgoztam angol szakfordítóként és tolmácsként is a nukleáris szektorban. A tanítás számomra mindig a kapcsolódásról szólt: emberekhez, szakmákhoz, kultúrákhoz. Az angol nyelv segítségével nemcsak kommunikálni, hanem hidakat építeni is lehet. Tanárként pedig az ember sosem hagyhatja abba a tanulást – ez egy élethosszig tartó folyamat.

– Honnan jött az ötlet, hogy a radioaktívhulladék-kezelés témáját bevidd az angolórákra?

Ez tulajdonképpen egy családi indíttatású ötlet volt. Édesapám (Buday Gábor) az RHK Kft.-nél dolgozott, és gyakran tartott iskolákban rendhagyó fizikaórákat a társadalomtudatosító program keretében. Gyerekként egyszer apukám kikérte a véleményemet, miközben otthon készítette az egyik iskolásoknak szóló előadását: úgy emlékszem, hogy talán neutronok és protonok kardoztak az ő történetében. Egy biztos: nagyon tetszett, ahogy a fizikusok komoly világát ilyen játékosan igyekszik szemléltetni. Testvéreimmel akaratlanul is részesei voltunk tehát az ő szemléletformáló munkájának. Amikor én magam is a nukleáris iparban kezdtem dolgozni, eszembe jutott: mennyire jó lenne, ha a fiatalok nemcsak egyszer hallanának az atomenergetika világáról, hanem játékos, könnyen érthető formában, akár angol nyelven is megismerkedhetnének vele. A nyelvóra tökéletes keret erre: ismerős közeg, ahol a tanulás élménnyé válhat. Úgy gondoltam, hogy ha a diákok a környezetvédelemről, a globális felmelegedésről vagy az üvegházhatásról tudnak tanulni angolul, akkor a radioaktívhulladék-kezelésről is beszélhetünk ugyanígy – egyszerűen, érthetően, élményszerűen: angolórán. Mert amiről angolul tanulunk, azt biztos, hogy magyarul is megértjük. Ez az angol nyelvű iskolaprogram egyébként unikális kommunikációs megoldás a társadalmi párbeszéd kialakításához, ami az RHK Kft. saját fejlesztésű know-how-ja, és ami a teljes magyar nukleáris szektor elfogadottságát is támogatja. A cél, hogy minél több emberhez eljussanak a hiteles, közérthető információk – ezt a tudatosító munkát pedig nem is lehet jobb helyen elképzelni, mint a fiatalok között, hiszen aki ma még az iskolapadokat koptatja, az pár év múlva már felelősségteljes döntéshozó, energiafelhasználó felnőtt lesz.

– Milyen korosztályt céloz a program, és hogyan igazítod hozzá a tartalmat?

A program hetedik osztálytól egészen tizedikig szól, de volt már példa arra is, hogy végzős diákok számára kértek tőlünk rendhagyó angolórát. Egy tanéven belül kétszer találkoznak velünk a diákok, így aki hetedikben kezd, akár nyolcszor is részt vehet ilyen órán. A tartalmat mindig az adott osztály szintjéhez igazítom. A kisebbeknél sok a játék, a mozgás, a vizualitás; a középiskolásokkal viszont már egészen mély beszélgetéseket lehet folytatni angolul is. Nagyon örülök, hogy a diákok ma már milyen jól beszélnek idegen nyelvet – simán elboldogulnak olyan fogalmakkal is, mint a „nuclear waste management” vagy a „repository”.

– Van az óráknak olyan pillanata, amit különösen fontosnak tartasz?

Igen. Az a kedvenc részem, amikor a gyerekek felszabadulnak, rájönnek, hogy ez nem egy „szokványos” angolóra. Amikor látom, hogy egymást kezdik tanítani, angolul beszélnek egymáshoz, és önként adják át az információt, amit megtanultak – az valami csodálatos. Az egyik órát például úgy építettem fel, hogy a végén egy játékos kvízre készültek, de a felkészülés során nekik kellett egymást megtanítani a különböző szövegek tartalmára. A csendes, visszahúzódó diákok is megszólaltak, mert egy biztonságos, támogató helyzet alakult ki. A tanár ilyenkor inkább moderátor, nem információt „tölt”, hanem lehetőséget teremt.