Prometheus-díjat kapott dr. Ormai Péter

Négy évtized a nukleáris biztonság szolgálatában – Prometheus-díjat kapott dr. Ormai Péter

Prometheus-díjat kapott dr. Ormai Péter, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. nemzetközi kapcsolatokért felelős főmunkatársa. A díj az energiaügyi miniszter által adományozható állami kitüntetés, amellyel a villamosenergia-, gáz- és olajipar, a bányászat, az atomenergia, valamint a hőszolgáltatás területén végzett kiemelkedő szakmai munkát, fejlesztéseket és életműveket ismerik el.

Dr. Ormai Péter több mint négy évtizede végez meghatározó szakmai munkát a hazai és nemzetközi radioaktívhulladék-kezelési közösségben. Radiokémia szakon szerzett vegyészmérnöki diplomát 1977-ben, majd 1986-ban summa cum laude minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen.

Pályáját a Központi Fizikai Kutató Intézet Sugárvédelmi Főosztályán kezdte. A Paksi Atomerőmű első blokkjának üzembe helyezésétől három sugárvédelmi laboratóriumi egységet vezetett. Jelentős szerepet játszott a radioaktív hulladékok radiológiai minősítési gyakorlatának kialakításában és bevezetésében. A radioaktív hulladékok elhelyezésére indított Nemzeti Projekt vezető szakértőjeként – még az atomerőmű kötelékeiben – meghatározó érdemeket szerzett abban, hogy a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló magas műszaki színvonalon és széles társadalmi elfogadottság mellett valósulhatott meg. Az itt megkezdett munkáját 1998-tól a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság főmérnökeként folytatta. Vezetésével alakították ki a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok komplex átvételi rendszerét, amely számos nemzetközi fórumon is elismerést kapott.

Az bátaapáti tároló megvalósítása mellett fontos szerepet vállalt a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló biztonságnövelő programjának kidolgozásában is. Irányításával, nemzetközi szakértők bevonásával átfogó biztonsági értékelés készült, amelynek eredményeként meghatározták a fejlesztések stratégiai irányait. A munka során a kor nemzetközileg elismert biztonsági értékelési módszertanát sikeresen ültették át a hazai gyakorlatba, amelyet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is elismert, és publikációiban példaként hivatkozott rá.

Nemzeti delegáltként számos nemzetközi szervezetben és szakmai munkacsoportban képviselte Magyarországot. 2011 és 2017 között a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Atomenergia Osztályán dolgozott, ahol a radioaktív hulladékok elhelyezésének számos területén támogatta a tagállamokat, valamint új szakmai dokumentumok kidolgozásában vett részt.

2020-ban tért vissza az RHK Kft.-hez, ahol jelenleg a nemzetközi kapcsolatokért felelős főmunkatársként dolgozik. Aktívan közreműködött a magyar Nemzeti Program ARTEMIS felülvizsgálatában, amely során a nemzetközi szakértők elismerően nyilatkoztak a hazai radioaktívhulladék-kezelés gyakorlatáról. Képviselte Magyarországot az EU társfinanszírozásával megvalósuló EURAD projektben, majd szakmai munkája elismeréseként az EURAD-2 Projekt Irányító Bizottságának tagjává választották, amely tisztséget jelenleg is betölti.

Több mint 200 magyar és angol nyelvű publikáció szerzője, számos könyv társszerzője, és több száz előadást tartott hazai és nemzetközi szakmai fórumokon.