Szóra bírt kőzetek: Bodor Balázs tapasztalatai a svájci hegyek mélyén

Amikor a föld felszínén járunk, ritkán gondolunk arra a megfoghatatlan, évmilliókat őrző mélységre, amely a talpunk alatt hallgat. A mindennapok látható világa zajos, és ezer színben pompázik, odalent azonban a kőzetek sötét, mozdulatlan csendje uralkodik. Éppen csak annyit tudok Bodor Balázsról, a mélygeológiai kutatások szakemberéről, hogy két kisgyermeke van – a nagyobbik nemrég töltötte be a nyolcat –, így amikor belekezd a svájci kiküldetésének részleteibe, arra kérem: meséljen el mindent úgy, mintha nekik magyarázna. A türelmes geológust hallgatva lassan megjelenik lelki szemeim előtt az alpesi táj, és megértem: Balázs egy olyan kivételes ember, aki munkája során újra és újra átlépheti a lent és fent valóságának határát. Így hát tovább kérdezgetem, hogy megtudjam (és meg is mutathassam), hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott és hogyan tudott helytállni magyar szakemberként egy nemzetközi csapatban.

Mint kiderül; Balázs rendkívüli érdeklődése és szorgalma már nagyon korán megmutatkozott: középiskolásként második helyezést ért el a földrajz OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny). Ezzel az eredménnyel nyerte el azt a walesi ösztöndíjat, amely két év alatt nemcsak a világra nyitott szemléletét, de a magabiztos angoltudását is megalapozta. Később, 2011-ben az ELTE-n végzett geológusként. Munkája során korábban angol szakszövegeket is fordított, valamint a hazai radioaktívhulladék-kezelés kutatásaihoz kapcsolódó fúrásoknál látott el műszaki felügyeletet. Az RHK Kft. kutatási osztályán 2025 óta dolgozik, és főként a nagyon kis aktivitású radioaktívhulladék-tároló előkészítésén és a nagy aktivitású projektben vesz részt. A DEBORAH projektről is itt hallott először, és felettes vezetőinek támogatásával sikerült a nemzetközi programon részt vennie.

A hallgatag kőzetek körül nyüzsgő szakemberek között az angol volt a közös nyelv, a legfontosabb kapocs azonban a teljes elhivatottság volt. Balázs őszinte büszkeséggel emlékszik vissza arra, ahogy a külföldi kollégák érdeklődéssel fordultak az RHK Kft. programjai felé. Sőt, amíg sok nemzetnek még csak tervezési szakaszban vannak a mélygeológiai tárolóval kapcsolatos projektjei, ő olyan értékes tapasztalatokat adott a közös munkába, amelyeket az RHK Kft. már megvalósult fúrásai során szerzett. Igazán felemelő volt Balázs számára azt látni, hogy a hazai kutatási program ekkora elismerést vált ki a nemzetközi csapatban.

Persze a fegyelmezett munka mellett akadtak váratlan, emberi pillanatok is a kiküldetés alatt. Volt olyan, amikor szabadnapján túrázva, ösvény híján egy tehénlegelőn kötött ki, ahonnan egy csaholva rárontó pásztorkutya elől kellett menekülnie. A kutatómunka is rejtett meglepetéseket: egyszer például lemerült az anyagmozgatást végző kis furgon akkumulátora. Balázsnak azonnal fel kellett szaladnia a saját autójáért az 500 méteres lejtősaknán, hogy a kényes fúrómag a levegőtől elzárva, mielőbb eljuthasson a laborba.

Bármilyen izgalmasak is voltak ezek az apró kalandok, a legnagyobb szakmai előrelépést mégis a fúrómag szemrevételezésében szerzett tapasztalati tudás jelentette a szakember számára. „Ezt nem lehet könyvekből megtanulni” – hangsúlyozza. Amikor a fúrómag a felszínre kerül, a másodperc tört része alatt kell felülvizsgálni a gigantikus Excel-táblázatok mintavételi terveit a kőzet látható és tapintható tulajdonságai alapján. Észre kell venni a hajszálvékony repedéseket, meg kell látni a vízvezető rétegeket, és szükség esetén módosítani kell a tervet, hogy a drága laborvizsgálatokra tényleg a legértékesebb mintákat küldjék. Ráadásul a szakvélemények kereszttüzében és az idő szorításában végül egyetlen embernek kell határozottan kimondania a végső szót.

Balázs ezt az egyedülálló, tapasztalati ismeretet, és az RHK Kft. telephely-kiválasztási programjaihoz nélkülözhetetlen módszertani tudást hozta haza magával. Emellett egy letisztult munkakultúrát is elsajátított: lenyűgözte a nemzetközi kutatócsapat folyamatos és hatékony kommunikációja. Egy chatcsoportban a jelentéktelennek tűnő szakmai részleteket is azonnal megosztották egymással, a nap végi online megbeszélések pedig tíz perc alatt, sztorizgatás nélkül, tisztán csak a tényekre szorítkoztak.

Ahogy a beszélgetésünk végéhez közeledtünk, felmerült bennem a kérdés: mi hajtja a szakembert ott lent, a hegy sötétjében? Válasza letisztult, és tökéletesen egybecseng az RHK Kft. mottójával: „Jövőnk biztonsága, a jelen felelőssége”. Ezt ő így fogalmazza meg: „Mi, akik ma az atomenergia előnyeit élvezzük, igenis felelősséggel tartozunk azért, hogy mi lesz a keletkező radioaktív hulladékkal. Ezt a terhet nem háríthatjuk át a holnap emberére, a megoldáson már most dolgoznunk kell.”

A munka a mélyben hasznos és különleges volt, de Balázs mosolyogva hozzáteszi: a nap legszebb pillanata számára mégiscsak az volt, amikor a műszak végén kilépett a lejtősakna kapuján és mélyet szippanthatott a friss hegyi levegőből.